Remélem hetente egyet kettrőt tudok szülni. De alapötleteket is várok , amit valaki viccben akar viszontlátni. karolyvara@freemail.hu![]()
Facebook- ból : Pethes Robert Az Aranyvákumban viccek keletkeznek? Ezek mire jók, "használhatók"?
Károly Váray Robikám, ha WC papíron lennének, akkor neked olvasás nélkül seggtörlésre !!! De PC- n keresztül azért nem ajánlom ! /Itt is 100-ig szeretnék eljutni. / "1. A humor gyakran világít rá egy történelmi korszak vagy esemény sajátosságaira, az akkori ember életviszonyaira, mindennapi körülményeire. Segít tehát, hogy a figyelem fókuszába a történelem meghatározó vonásai kerüljenek, orientálja hallgatóságát, tömörségével segít a lényeges információk felfedezésében. 2. A vicc – természeténél fogva – a legkomolyabb történésekről is karikírozva beszél. Fonáksága, esetlegesen öniróniája az adott korszak számára gyakran a túlélést, kibeszélhetőséget biztosította, a mai kor diáksága számára segíti egy témával, korszakkal való értelmi, érzelmi azonosulást, segíti a múlt elmesélhetőségét, életszerűvé tételét "Idézet : F. Tóth Zoltán -tól.
Károly Váray Ja , azt elfelejtettem, hogy az írásához unintelligencia kell, a bírálásához pedig intelligencia ! / Harag nélkül ! /
Hát az hol van bácsika ?
Hát a túloldalon.
Hol a túloldalon ?
Hát a Dráván túl .
Hát oda innét nem megy vonat.
Hát hányba vagyunk , mert .....
Barcs 2017. Hová mentek aranyoskáim ?
Hát a Zsídóba, éppen ma debütál Erkel Ferenc Bánk bánja.
És Mári néni elkezdi : S aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít
Te mi baja van ennek….
137 éve ! „A barcsi fűrészüzem mindig több volt, mint egy munkahely. Itt rang volt dolgozni, és a feladatkörök gyakran apáról fiúra öröklődtek. Fűrészgyári dinasztiák születtek, és mindenki irigyelte őket, hiszen évtizedeken át ez jelentette a barcsiak számára az egyedüli megélhetést.” Most újra indulna, de RÖNKÖK helyett pályázati pénzt elherdáló tuskók, bunkók, taplók és gyökerek ne jelentkezzenek.

A rendkívűl elszegényedett Barcson egyetlen Húsvéti Nyulat sem tudtak eladni. Látja ezt: Barcsi Mátyás és elkapja a vágy. Megveszi a nyulakat. Otthon aztán a nyúllárus elmodja, hogy milyen jó királyunk van. Azóta is hordják és nyulakkal van tele a város és nem tudnak már mit kezdeni velük, pedig már nagy betűkkel kiírták: EGYSZER VOLT BARCSON NYÚLVÁSÁR !
Ma Burzsujbarcson az a pár kerékpáros csak az autók között tudott parkolni. Az autóknak a zebránál nem kellett megállni. /2015.ápr. 04-én/
Barcs lakossága látszólag vödörrel vadul locsolja egymást. Meg is jegyzi egy vidéki: Ez igen ! De azt már nem hallja: Jobban a csonka fák tövéhez!
Engedjük Mi Barcsi Katinkat kibontakozni ! Ennyi pénzért bizonyosan olyan képességekkel rendelkezik, amivel Te nem ,- egyszerű halandó.Ja, és ne feldjük el most már Karvaliccs mellett ott lesz Kati, a haldokló Barcs megmentésére !
A Szentlélek ugrál Barcson. Rinya - partról keletre, Barcsban Rombelcsába , így veszik el megcsúfolva Bulcsu vitéz dicső álma.

Turcsi barcsi viccek:
Barcson a kígyó tipegve sziszeg
A béka ridegen piheg
A tökösveréb zizegve csipeg
Fészkéből kihullva figyeg
A macska éhesen izegve csiszeg
Ezek a lombtalan faviccek





Váray:
BARCSI ESŐŰZŐ
Esőszellem Barcslidérce
Könyörgünk, könyörgünk
Igen nagy már a fű mérce
Zöldje ott van felettünk
Ne ess tovább, ne, ne, ne
Csillapodjál csepegésre
Mert ha esel fűerdő lesz
Gyorsan nő a májusi fű
A vágás kapacitás karikás
Ostoros banalitás
Gyorsabban nő a gaz fű
Mint a fűnyíró kapacitás
Pénz, pénz, nincsen pénz
Nincs benzinre se gépre
Pláne pőre munkaerőre
Szépen kérünk Barcslidérce
Essen meg a szíved végre
Kevesebb csapadékkal
Esőtlen ajándékkal
Szánd meg a Dráva – partot
Esőtlen legyen a táncod
Ne ess tovább, ne, ne, ne
Csillapodjál csepegésre
Mert ha esel fűerdő lesz
Gyorsan nő a májusi fű
2015.05.29. 18:48:10
Barcson Türr István Kutatóbázis. Célja: „A társadalmi felzárkózás, a mélyszegénység megszüntetése és az esélyegyenlőség terén európai uniós és hazai finanszírozású projektjeink főként az álláskeresőket, alacsony végzettségűeket, megváltozott munkaképességűeket segíti a felzárkózásban.” Helye : Barcs Bírósági – Palota . Tervezett kuatói létszám 20 – 30 fő.

FIGYELEM , FIGYELEM ! BARCSI SZÚNYOG - NAPOK. Megteremtjük annak a feltételét , hogy minden barcsi lakos az egy hónap múlva megrendezésre kerülő BARCSI - SZONYOGNAPOKON bemutathassa a szunyogpástétomát , a szonyogköreteit , a szunyogpörköltjeiet , a szonyogtöltetes bacsi palacsintáit, és egyéb egyéni fantázia szunyog-gasztronómiáját.
Díjak: I. díj 10 kg szúnyogszaporító II. díj ½ Kg, III. díj ¼ kg. A rendezvényen szívesen látunk minden fogyasztót ! A bevétel a jövő évi nagyobb rendezvényre lesz fordítva .
Miután elterjed a hír, hogy a Barcsi Önkormányzat 120 darab VHS kazettát 10 000 000 Ft -ért akar digitalizáltani, Barcsot elárazstották az ajánlattevők. Barcs nem tud mit kezdeni az ideáramló pillanatnyilag ötvenezres tömeggel ! Jelenleg tízezer idevezényelt rendőr felügyeli a rendet. Az ajánlattevők csak áramlanak. Mindenütt buszok, személyautók ! Megjelentek a gulyáságyúk és sok lacikonyha is próbálkozik. Barcs vezetése Barcs elzárását fontolgatja.
Mi a különbség a II. világbúháborús oroszok és a 70-es években Barcsra kerűló egyszálgatyás kifosztók között ? Az oroszok elvették az órákat az utóbbiak meg gatyára vetköztették Barcsott !!
Időutazás Barcson !
Kérem tanulmányozza a szórólapot , amit 2015 június 22-én kaptam ! A tényleges állapotról a fényképeket ma 2015. június 29. – én készítettem. Azaz a jelenben „Az új barcsi közösségi központi épülete „ még nincs !


















KUKA VAGYOK BARCSI KUKA
Kuka vagyok barcsi kuka
Itt vagyok ki - berúgva
Csiki- csuki kibicsaklott
Keréklábam szégyent vallott
Itt nyöszörgök már több hete
Belém rúgnak reggelente
Nincsen rajtam szürke mente
De bevagyok jócskán kenve
Nem jön értem hangos mentő
Sem büntető törzsőr - rendőr
Nem törődik velem senki
Omladozó Resti zengi
Ne ugrálj, hajléktalan senki
Jön majd egy gazdag jenki
Leszel műanyag apríték
Recycling art csúcshatás
Gyönyörű telt kék szépség
Díszítve gazdagok udvarát
Imádkozzál minden este
Vigyenek el gyorsan esdve
Mert egy leeső resti törmelék
Meglékel s leszel hasíték
Nem resti volt a borrocska
Melytől lettem törött csacska
Beszakadt itt a beton
Nincs javításra zseton
Zengjen ezer telefon
Villogjon száz neon
Vigyenek már végre el
Mielőtt a tél bejegel
2015.08.01. 12:26:07



Én pedig megkezdem holnaptól az anticolifürészpor colitagló és gigászimmun kékemulziós szenzitívkenőcs árusítását. Várom a rendelést ! Akciós áron : 9999 Ft egy heti adag !
Bocsánat barcsiknak 50 % kedvezmény !
AKI NEM ÉRTI MEG , FELEJTSE EL !!!
Barcson megnyílik a Nemzeti Colifröccs Korcsma. Temetkezés azonnal megrendelhető.








107. Újabvb barcsi elektronyos mekkmester szakebörmunka a poasta környékén ....














107. Miben lett sorstárs Barcs és Felcsút ?


Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző
► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.
autoberlesbudapest.hupont.hu
2. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés
► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.
autoberles-budapest.hupont.hu
3. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola
► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu
agostyanerdeiiskola.hupont.hu
► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha
atedontesed.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul
► Fedezd fel Albániát magyar nyelvű kis csoportos élménytúrákkal Qerretből! Szeretettel várlak Benneteket az Adria partján, Qerretben, ahol személyes hangulatú, 6–8 fős kiscsoportos kirándulásokkal mutatom meg Albánia különleges helyeit.
albaniakirandulasok.hupont.hu
► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.
autoberlesgyor.hupont.hu
8. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés
► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.
autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu
► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár
autoberlesszekesfehervar.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
2. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik
legacy.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
7. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
9. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
10. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
11. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
12. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
13. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
14. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
15. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
16. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
19. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
20. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..
► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-
thenewgeneration.hupont.hu
21. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
22. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
23. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
24. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
25. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
26. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
27. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
28. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
29. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
30. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
31. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
32. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
33. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
34. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
36. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
37. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
38. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
39. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
40. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
41. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
43. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
44. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
45. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
46. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
47. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt
hirdetesekmindenkinek.hupont.hu
49. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
50. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
51. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
53. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
54. English projects
► V.Beatrix and E.Dorina's projects
project.hupont.hu
55. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma
► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.
nadasvendeghaz.hupont.hu
56. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
57. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.
brutalbikes.hupont.hu
60. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!
► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők
kutyaimadoklapja.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
62. Idézetek és minden ami csajos *.*
► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.
rainbowidezetek.hupont.hu
63. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.
► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013
hogyallahaz.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
65. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
66. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
67. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive
► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.
cloud.hupont.hu
68. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
69. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
70. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
71. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
72. Bejelenzkezés
► itt és most
login.hupont.hu
► $^^Minden Ami Kell^^$
virtualzene.hupont.hu
74. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
api.hupont.hu