A tegnapot sem
Tudjuk, akkor hogyan a
Múlt történelmet
A rossz bácsiból
A rendszerváltás után
Már jó bácsika
A vezérnagyság
Tanítása minden mást
Elhomályosít
Ma már tudjuk, mi
És ki a barbár, az nem
Egy nép jelleme
A multik lesznek
A kapitalizmus nagy
Hős nomádjai
A hazugságból
Szövet keletkezhet, mely
Lángra is lobban
Bizony hazugság
Az egész történelem
Csaló igazság
Minek a véres
Háború a vezérek
Döntenek úgyis
Tán, ha dicsérve
Bírálsz, akkor még el is
Fogadhatják azt
A szándék még nem
Tett, de ha bűnös akkor
Bizony az már az
Bizony, ha lenne
Utolsó szó, megszűnne
Akkor a beszéd
Igazság: Magyar
Történelem nem a múlt
Hanem a jelen
A politika
Engedélyével tanít
Minden iskola
Fölösleges a
Sokistenhit, ha nekik
Szintén csak egy van
És önfegyelem
Mértéktartás addig, míg
Szádig ér a víz
Ha majd az én és
Te, a mi és ti egy lesz
Akkor lesz béke
Nyelvünk puritán
Ősi, más alig tépi
És az észjárás
Ha van múltunk, azt
Látni kéne, de azok
Tán rejtve vannak
A jó magyarnak
Cifraszűrös boldogság
Kell, nem műanyag
Kirabolt hazánk
Halotti öltözete
A szép Díszmagyar
Egy haszonelvű
Társadalomban a szép -
Jó másodlagos
Népművészetet
A modern nem ütheti
Ki, soha - soha
Már aranyszarvast
Sem önthetünk, mert eltűnt
Aranykészletünk
A Turul madár
Fészke immár, üresen
Csordig könnyben áll
A rovásírás
Mélyebb nyomot hagy, mint a
Mártogatós toll
A legendák nagy
Íjával sehogyan sem
Tudsz hont védeni
Milyen szép szó a
Tarsoly, de telten még szebb
Erre törekedj
Lehet nyomtatni
Neveket milliószám
Az nem születés
Minek ereklye
Ha a nép nem becsüli
Más tollal fedi
Örök egy példa
Egy Isten a rokonszenv
Ezt kell követned
Legveszélyesebb
A félelem rablánca
Állj ne tovább sánc
Könnyebb elvetni
A megtört utat, mint azt
Felülvizsgálni
Megtört út mögött
Lehet a valóság, azt
Fel kéne tárni
Az evéshez a
Száj - szerkezet ugyanaz
Ősidők óta
A lét nem lehet
Magasztos a kapzsiság
Szőtt hálójában
A harmonikus
Csoda: fény, hang, tapintás
Emberrel játék
Az ösztön az nem
Igényel hagyatékot
Az ember igen
Van mire nézni
A múltat megőrizve
Lendületet ad
Igazi nemzet
Példamutatása az
Egyének tette
Mit ér a láncra
Vert szabadságszeretet
Szákban csak egy hal
Vörös csillag is
Horogkereszt is volt már
Példamutatás
Hihetetlen, a
Hitványságot követik
Ám a legtöbben
Kommunizmussal
Szétvert kapitalizmust
Kell most követnünk
Történelemben
Eddig nem volt helyes út
Ez most miért az
Isten megálld, de
Előtte legalább az
Utat tisztítsuk
Kosaradban van
Szomorúság - boldogság
Válassz, te döntesz
Ha szabad vagy te
Akkor boldog is lehetsz
Mim kellene még
Az igaz siker
Emberpart közt zajlik, ám
Sok az embergát
Az életet ne
A versenyrajt döntse el
Hanem az élet
Felejtsük el :Az
Élet nem harc, hanem az
Segítő öröm
Tehetségparázs
Az nehéz lobban lángra
Gyér a táperő
Születésedkor
Kinyílt az életajtó
De te csukod be
Élni örömben
Lehet a mámorba meg
Belefulladni
Holnaputánnak
Élj és ne a holnapnak
Ha élni akarsz
Parazsat enni
Nem gyávaság hanem az
Maradjon lángnak
Másnak a léha
Luxusáért ne dolgozz
Inkább vegetálj
Hidd el, ha nincs meg
A tudásod, hiába
Is öltözöl ki
Próbálkozz mondja
A marketing, s eközben
Telt lesz a pohár
Letett eredmény
Már közkincs ellopni már
Butaság lenne
Az ellopható
Hit, az öngyilkosság, még
Új reményben is
Már nem egy élet
Az Igazi szerelem
Nagy felelősség
Ha gyorsan kopik
A cipőtalp, akkor ne
Az utat vizsgáld
A tervet soha
Ne rombolással, másik
Tervvel korrigáld
Aki mondja nem
Vagy szép, mond neki nézzél
Jobban tükörbe
Ránc tépte arcban
Mindig ott lappang a múlt
Egy csodás élet
A hibákkal kell
Letörölni a félre
Tevő tévedést
A gondolatban
Megtett remény lépések
Csak helyben járás
A szorongás a
Létből való pontszerű
Sima kiesés
Félelem nélkül
A túlzó vakmerőség
Lenne gyilkosod
Így van, az élet
A halállal, a halál
Az élettel küzd
Változó múló
Világban nincs öröklét
Idő szétszakít
A születésről
Mások döntenek, halál
Meg már eldöntött
Az életünk egy
Sorsvonal melyet már rég
Róva megírtak
Gondolat mindig
Mást lát, mint a szem, ezt nem
Szabad feledni
Ó, nehézségek
Nincsenek életfalak
Vannak előttünk
Az egész élet
Nem más, próbaköveken
Ingó sétálás
Fa jobbra balra
Dől mert oka van és az
Emberi döntés
Két napunk lenne
Akkor lehetséges, hogy
Két árnyékunk is
Nagyon borzalmas
Tanuló út a bajból
Kivergölődés
A vidámság is
Megbotlik, fájdalmasan
Hasra is eshet
A szent öröm, a
Természettel megtalált
Rezonancia
Az élet nem más
Mint a szűk tűlyukakon
Prés - rés - átbújás
A sors rárakódik
A botló emberre, csak
A halál könnyít
Boldogságlátó
Szemüveg nincs, azt neked
Kell megtalálni
Egy jelenségről
Millió gondolatkép
Ami készülhet
A szádból te húzd
Ki a saját kezedet
Hogy enni tudjál
Igazi vágyak
Lám szárnyalva kitépik
Tettre magukat
A fájdalmunkkal
Ne tegyük a másikat
Majdnem szolgává
A várakozás
A szeretet próbája
Ez reményidő
Ha nagyon fáradt
Vagy, a székek közül ne
Nagyon válogass
Soha ne tegyük
Problémáinkat mások
Üres zsebébe
A fájdalomban
Is merjünk még álmodni
Szép boldogságot
Mint szikkadt kövön
A moha dúl benne a
Nyíló életvágy
Engedd a gyászban
Teljesen feloldódni
A fájdalmadat
Haraggal teli
Test nehezen oldja fel
A békességet
Ha két ember kell
A boldogsághoz akkor
Egyesülni kell
Az elfogadás
Kezünkben a mag, melyből
Bármi lehet már
Elfogadottság
Első létrafoka a
Kút legmélyén van
A hű reménnyel
Kitűzött célból, hittel
Valóság lehet
Gyógyulás útja
Rátapintani a test
Életvágyára
Saját tükörkép
Is lehet a másikra
Mutogatósdi
Meg kell találni
A nap örömét a nagy
Bút kiszorítva
Ember hidakat
Épít egész éltében
Kevésen jut át
Az emberben van
Az Isten csak elnyomják
A dús ösztönök
A meztelenség
Szeretete fonnyadó
Lápvirágocska
Ne arany, hanem
Öröm csillogás legyen
Sugárzó énünk
Pácélszekrényben
A csent ékkő ragyogás
Az semmit sem ér
Látható ember
Képe a felszíne, ám
Mélyből fakadunk
Tüskebokorba
Szúrás nélkül, méhkasba
Szúrással nyúlhatsz
Az érzelmeddel
Is nem csak a szöveggel
Azonosulnak
Kiben békesség
Annak aurájában
Is béke honol
A nagy gyengédség
Szövegben erőszak is
Lehet mindenkor
Önmagad elől
Bárhová bújhatsz, annál
Jobban tündökölsz
A tapasztalat
Átadása másoknál
Csak óvatosság
Ha szavaidnak
Lelke van követnek, ha
Szíve, tesznek is
Ha nem csinálunk
Örvényeket, örömben
Is elélhetnénk
Leváltani a
Kormánylenyomatokat ?
Inkább terelni !
Az ami pénzzel
Kapcsolatos az sosem
Igazi öröm
Sikerszerelem
Nincs, csak egymásra talált
Hű boldogság van
A pénz az ember
Értéktelenítője
Embertemető
Oly félelmetes
A teérted sóvárgó
Mocskos pénzt nézni
Ha a szerelem
Remény, másik útra lépj
Ez végtelen lesz
Ha az élet az
Élethez ragaszkodna
Biz nem így élne
Ember mindenre
Szomjazik, de csak vízre
Ha tényleg szomjas
De nem ugyanaz
Birtokolni valakit
Avagy valamit
Pitsáv igen nagy
Hátránya, hogy az szemmel
Nem olvasható
Sosem lesz annyi
Méz, hogy az emberiség
Jót ússzon benne
Nem kellene a
Lelket is beszennyezni
Örömöt fedni
A lélek mindig
Sérülékenyebb, mint a
Vérző testlátvány
Jóllakott test az
Jóllakott lélek is, ne
Hidd ezt sohasem
A porszem sokkal
Nagyobb kárt okozhat, mint
A nagy porvihar
Elindulunk jól
Tervezetten egyszer csak
Jön egy gondolat
A szerelmes kéz
A lelket is érinti
Földben a gyökér
Nem telelsz át a
Szerelem melegével
Ámde átsegít
A nemi szervek
Találkozása csak szex
És nem szerelem
A szerelem nem
Más, mint elveszteni az
Egyedüllétet
És annyit tervezz
Csak, amennyit a múló
Idő vinni bír
Csak negyed lesz az
Új út, ha valami fél
Úton megállít
Ne legyen nagy a
Huzat a szerelemi
Mézes kályhában
A lelkedet is
Úgy ültesd be, milyen egy
Szép virágoskert
Életünknek a
Leggazdagabb része az
Élet eleje
Én a lelkemmel
Érzem a régi fénykép
Ó patináját
Budiba pottyant
A rózsamag, most szúrja
A fenekemet
Vétkezés nélkül
Duplán élsz, megbocsátás
Nem lesz veszteség
A hibát fogadd
El, ne a tökéletest
És nem keresed
Tökéleteset
Keresed, hát fogadd el
A tökéletlent
Sokan kerülik
Az igazságszeretőt
Bűnüket érzik
Ám mindig könnyebb
Megsértenim mint játszva
Megbocsátani
A tett után a
Sajnálom megbocsátás
Ám marad a tett
Ám a közös múlt
Soha nem ismétlődik
Tükör – adekvát
A lét keresi
Az életterét és nem
A tér a létet
És a parlagfű
Parlagot keres, mert mást
Éltetni akar
Az elsietett
Dologban sose keresd
A derékszöget
Minden új boldog
Kör a régiekről fog
Újra mesélni
Nem kell kapcsolat
Felelevenítése
Megbocsátáshoz
Az élet sima
Vízfolyás, csak a medret
Nem látjuk tovább
Visz a sorsfolyó
Néha lebukhatunk majd
Partra úszhatunk
Az élet vizén
Fennmaradni elég a
Létenergia
A csodás és rút
Tükreit kínálja az
Élettó tükre
A termőföldbe
A gondolatainkat
Is elültetjük
A természeti
Olcsó a legeslegszebb
Környezeti dísz
Mindenben ott a
Szép, csak meg kell találni
Azt keresni kell
Nem fog dalolni
Egy rügy, de te dalolhatsz
Naphosszat róla
Elképzelve szép
A természet, de tárva
Meglátva csoda
A világban nem
Lehet, hopp, elsüllyedni
Csak elmélyedni
Boldogtalanság
Ameddig be nem dobod
A boldogságba
Két világod van
Egy gondolati és az
Abból kilépő
Az ember saját
Ecsete egy megkapott
Szép élettérben
Ki nehéz múltját
Öleli a könnyebbet
Hogyan ölelné
Megvetéseket
Told vissza a megvetők
Serege elé
Az elesettre
Lépj, átnézni a falon
De vidd magaddal
A szép teremtő
Energia szárnyakat
Lendületet ad
Mert a félelem
Negatív energia
Egy Feketelyuk
Bőrödből nem tudsz
Kilépni, mégúgy sem a
Gondolatokból
Valahány újat
Bírálat ér, de téged
Ne temessen el
Ne piros stop a
Népnek, hanem kuplerájt
A nagy jólétnek
Amiben hiszünk
Miért kellene látni
Azt az érzetet
Test látószerve
A szem, a léleké a
Ugyanúgy a hit
Élet nem lehet
Beteljesülés mivel
Ahhoz túl hosszú
Az iskolapad
Nem megszerzett tudás, az
Kézben ceruza
Ki önmagának
Nem bölcse az másé se
Akarjon lenni
Nemes erény nem
Kard hegyén van, hanem a
Kenyérosztáson
Ha az ember a
Világ csúcsa, előbb azt
Kell megismerni
Ki elviseli
A boldogtalanságot
Boldog az lehet
Ki egy magnak nem
Tud örülni, örömöt
Az ne keressen
Semmit nem csinálsz
Történik valami, de
Ha igen, még több
A siker útja
Legtöbbször a sikeré
Nem az emberé
Nem rajthoz állva
Születünk, az élet nem
Híresség verseny
A legtöbb álom
Mások virágoskertje
Ám azt nézheted
Ébredni engedd
Az alvó álmot, siker
Is lehet abból
Félelem maga
Az ember, ha mozog a
Lelkiismeret
Állj meg te kedves
Lány, fojtva ordítottam
Elvitt a tömeg
Akkor mosolyogj
Ha szeretsz, mert a hamis
Később megölne
Ha bántasz fáj az
Ütés, de ha elhagysz, a
Lelkem jobban fáj
Mikor a kedves
Lény mindenben átölel
Az a szerelem
Gúzsba kötve nem
Lehet megbocsátani
Csak imádkozni
Ó, a legkönnyebb
Úszni a csók vizében
Ah, elmerülten
A szerelemben
Ölelkezés mennyei
Egybeolvadás
Ó nagy szerelem
Kell e tükör, amelyet
Éjjel - nappal látsz
Összes szenvedés
Feloldódik a minden
Szeretetében
Ha nem ugyanazt
Érzed, amit én az már
Két külön folyó
Aki akar, az
Akarja lelkemet is
Mintha nem lennék
A félelem a
Méhcsípés, a szeretet
Az édes méhméz
Minek ma másik
Amikor a holnapban
Csak te és te vagy
Igaz szerelem
Tarsolyából kiesik
Minden más érdek
Fejhullás lehet, -
Hatalom igazsággal
Leleplezése
A kín addig tart
Ameddig önmagában
Az feloldódik
Ma simogatás
Ami holnap ütéssé
Válik az nem kell
A nagy sorsfolyam
Terelő gátak között
Halad előre
Lám, a Sokféle
embernek csak Egy törvényt
Kell elfogadni
211.
A lelki egység
Csak különbséget keres
A létörömre
Amint rájöttél
Valamire engedd át
A másiknak is
Mindnyájan a sors
Kocsija vagyunk, abban
Csak dalolhatunk
Mindenki tudja
Hogy nem egyedüli, ha
Sikítani kell
Előbbre jutás
Az egymáson szolgaság
Lenne az igaz
A megalázás
Piszkos útján szolgaként
Se törekedjél
Csak a tettekért
Érdemes gondolkodni
Majd cselekedni
A semmiből nem
Lehet kérni és adni
Teremteni kell
A véletlen is
Véletlenből származik
Ez a végtelen
Nem minden feléd
Nyúló kezet kell nyomban
Dinkán megfogni
Üzletre ma nincs
Becsület, annyit ér a
Lelkiismeret
Ha a kézfogás
Nem szívek ölelése
Az keveset ér
Összeesésig
Ne törődj mással, bizony
Önmérséklet kell
Szerelem testet
Elenged, de lelket azt
Soha, de soha
Bizony egyszer csak
Mindenkinek egy saját
Útra kell térni
Az emberiség
Összeláncolt, de nem ám
Életrabságra
Elfelejtett az
Ember, hogy minden egyed
Egy tartó oszlop
Bárhol bármennyi
Ember van minden ember
Lehet kezdőpont
Ám a ragadáncs
Hatalom is egyszer, oly
Csóró kóró lesz
Mert a is pénznek
Folyamai vannak, a
Legtöbb zúgpatak
Aljas kezével
Ad lábával beléd rúg
Dicséretet vár
Tudni kell mikor
Lehet megszakítani
A folyó panaszt
Hiányosságot
Feltárja a gondolat
És cselekvéssor
Mindenki saját
Vágyait akarja, lám
Mégsem sikerül
A nap nem kérdi
A holnapi ábrándos
Szép vágyaidat
Nem honvédelem
A katona esztelen
Ugráltatása
Emberek között
A fennmaradás miatt
Fal sosem lehet
Múlt elvesztése
Mély mocsárra épített
Pusztuló jelen
Istenhit nélkül
Sem létezik magány, a
Szeretet veled
Csak nagy lélekkel
Látva értékelheted
A szép művészit
Másik alkotó
Tettét dicsérd, értékét
Az idő adja
Lassan az egész
Föld túl púdermázas lesz
Elfedni szennyét
Tehetetlennek
Adj, a kunyerálónak
Csakis tanácsot
Ki csak kérni jár
Az nem igazi barát
Ő a hamisság
Tiszta őszinte
Ragaszkodás, az mindig
Adni akarás
Két ember közti
Viszonyt, miért is Isten
Döntse el, mint Úr
Sok - sok szép minden
Ismétlődik, a lélek
Bizony már mást lát
Minden múló, a
Tejföl élet is egyszer
Elsavósodik
Legelső dolog
Ami tönkretehet, az
Te önmagad vagy
Az ösztön mindig
Legyőzi a pokoli
Nagy büszkeséget
A félrelépés
Azt jelenti, hogy van még
Egy másik út is
Egy jónak lehet
Az előkészítője
A hibás döntés
Hiába döntesz
Időben ha ott a tér
Nem megfelelő
Ha már mész ne félj
Mindig másik létrára
Fogsz áthuppanni
Politikai
És rusztikus hagyomány
Az két külön ág
Az elindított
Nagy marketing őrület
Az gátszakadás
A hír terjesztés
Még nem próba ne is vedd
Meg a szavakat
Lehet két írás
Volt, most a jó vagy a rossz
Melyik maradt fent
Valószínűség
Számítás gubancában
Tű az igazság
Mint ahogyan víz
A halaknak, Isten sem
Üzen embernek
A hitnek is van
Varázsa, de sose csak
A rózsaszínt lásd
A tévutakról
Kialakuló vonal
Lesz az igazság
Az emberiség
Egy szivacstelep bár nem
Úgy éldegélget
Az emberi lény
Az kéténű, állandó
Nagy feszültségben
Valahány küzdés
Kétesélyes, - időben
Ki lehet térni
Az eltelt idő
Emberre telepedik
S összeroppantja
Az ember úgy megy
Előre, hogy keresztül
Lépked a múltján
A múltat soha
Nem lehet átlépni, csak
Sírig vonszolni
Fény utat mutat
Ámde a gondolatnak
Csak a belső fény
Mese is lehet
Egy vélemény, ezért az
Alapján ne dönts
A pletykaháló
Végül is saját halát
Fogja kifogni
Minden igazság
Elárulná önmagát
Levett homállyal
Várd meg, amíg az
Tisztel, aki tégedet
Porig alázott
A megbocsátás
Útja poros marad, szél
Könnyen elfújja
Hogyan tiszteljük
Azt, akitől rettegünk
Álköszönéssel
El kell engedni
Akire neheztelünk
Őt mi cipeljük
Árkot sikerül
Átugrani hegyvölggyel
Már ne próbálkozz
Sose feledd, a
Hit ereje nem valós
Használható szárny
Fennmaradásért
Minden emberben ösztön
Az ős szeretet
Az Én, az minden
Emberben Én, mégis más
Mi a különbség
Az öntelt ember
Akkor érzi, hogy süllyed
Mikor fuldoklik
Nem véletlen a
Léleknek nincs szerve a
Veszekedéshez
Bizony a lélek
Nem magamutogató
Vászon a falon
A kedves visszhang
Sohasem kiállt vissza
Ellentéteket
Botnak két vége
Van az embernek pedig
Élet és halál
Jézussal mennybe
Alig, vezért követve
Halni milliók
Merre menekülsz
A félelemtől mikor
Az körülölel
Téged ölelő
Gömbfélelmet szeleteld
Fel korongokra
És átsuhannak
Az ember láthatatlan
Úthálózatán
Aki megbánt, az
Ütésen kívül mást is
Ad, gondolkodtat
Ám a viharvert
Fészked szórt szálai még
Összerakhatók
Szárny szegetten nem
Tudsz repülni, de újat
Tervezni igen
Te egy méhecske
Vagy a sors nagy virágos
Tarka mezején
Az eső ember
Belekapaszkodik az
Ágacskába is
Lehetőségek
Erdejében nem látja
A sajátjáét
Az ember előtt
Ezer út táncol, mert mind
Libegő függő
Hazát és otthont
Nem kormányt és hatalmat
Kell teremteni
Fej felett mozgó
Nagy ingát nem érdemes
Megállítani
Ne törődj mások
Békétlenségével csak
Az önbékéddel
Ám, sem madár, sem
Halként nem lehetsz szabad
Emberként igen
Csupán igával
Lehetsz igaz szabad és
Ez a szeretet
Célok hiába
Acélok, ha betonba
Vannak beöntve
A legjobb, ha mi
Is és a körülmények
Is megváltoznak
Mindenki saját
Életösztöne a nagy
Vezér csillaga
A halál szava
Nem lehet az élethez
Jó tanácsadás
Vezérek eddig
A történelemben csak
Félrevezettek
Ember őrszeme
Az ösztöne, ám azért
Mindig éber légy
Cipőbe járva
Még folyós betonba lépsz
És megköt, fűzd ki
Mindent megadó
Édeni természet rossz
Tanító lenne
Az emberiség
Tapasztalatát bírná
A legnagyobb bölcs
Tapasztalatot
Is megfontoltan tudni
Kell alkalmazni
Hiába lépsz át
Ha a válaszfal mögött
Szintén mély víz van
Kényszerben mindig
Gyorsabban és könnyebben
Tudunk dönteni
Ha nem bízol a
Lelkiismeretedben
Magadba se bízz
Ha elkezdted a
Terved medrét kimosni, -
Nincs elágazás
Vegyél fel még pénzt
Kamattal a holnapi
Élni napodért
Nem kell mindegyik
Átkeléshez egy hidat
Felépíteni
Ha már szakadék
Keletkezett új utat
Kell választani
Ha a létkörön
Elindulsz, ugyanoda
Érsz vissza mindig
Hidd el, a világ
Igazi ablakokat
Még nem nyitott ki
Minden ember, az
Önmaga igaz - tiszta
Álarca legyen
Nem biztos, hogy a
Leírt sercegő szó több
Mint a kimondott
A dühös többség
Bármire ítélheti
A kivett egyet
A beporzás nem
Válogat, oly boldog a
A szép természet
Amíg a gyümölcs
Nem ontja illatát, üt
A fejtetődön
.
Fórumba kerültek !!!!
Megsült a mézes -
Mázas térdkalács, lehet
Már szeletelni
Lumbágó nagyon
Szomorú, mert Isi lett
Ma a győztes ász
A daganat nem
Apad, mert lomhán megint
Ott Borogat ás
Mondja Lépfene
Maradok, lép a fene
Ledől egy patás
Nem engednek a
Tízesek vályújához
Félnek felfalom
Ha tudnák, nekem
Műfogsorom van, akkor
Elibém dobnák
Sajna bizony így
VIP- röfi nem leszek már
Csak oly kuncsorgás
Talán jobban is
Aludnák Haikuval
Kitömött párnán
Tollakat szór a
Számítógépem, szürkék
Csúf páva lennék
Ezek a szavak
Falakra hányt szótagok
Földön egy kupac...
Az irigy sárga
Leöntötte hipóval
A piros rózsát
Gyí paripám, gyí
Immár csak te maradtál
Kezemben vessző
Nem engednek a
Tízesek vályújához
Félnek felfalom
Ha tudnák, nekem
Műfogsorom van, akkor
Elibém dobnák
Sajna bizony így
VIP- röfi nem leszek már
Csak oly kuncsorgás
Talán jobban is
Aludnák Haikuval
Kitömött párnán
Tollakat szór a
Számítógépem, szürkék
Csúf páva lennék
Ezek a szavak
Falakra hányt szótagok
Földön egy kupac...
A ló váltva két
Lábon jár, négyen mindig
Csak patáján áll
Ajándék lónak
Épp kiverték a fogát
azért kapod meg
Fekszem lomhán egy
Falvédő nyűtt szövetén
Lassan leesek
Befejezve: 2017.08.12. 20:56:00
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző
► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.
autoberlesbudapest.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678
almaspite.hupont.hu
3. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola
► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu
agostyanerdeiiskola.hupont.hu
► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.
autoberlesgyor.hupont.hu
► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha
atedontesed.hupont.hu
6. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés
► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.
autoberles-budapest.hupont.hu
7. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés
► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.
autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu
► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár
autoberlesszekesfehervar.hupont.hu
► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden
angol-szabo-erden.hupont.hu
10. Kormánybőrözés 2 óra alatt Budapesten! Bőr váltószoknya.
► Profi munka, gyári anyagok!
autokarpit.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ~Music4ever~
► Zene.Sztárok...minden.
aneemusic.hupont.hu
2. Tömörfa székek szegők lécek farúd magas színvonalon
► A régen dédelgetett elképzelését szeretné megvalósítani. Bízzon bennünk. Sokoldalú szakember gárdánkkal azon leszünk, hogy Ön megelégedetten távozzon.
vafaszekek.hupont.hu
3. Kutyák
► Kutya itt minden!!!!:)<3
kutyak-site.hupont.hu
4. Barátaim,soltiaknak-soltiakról! Használd az Oldalak(menü)-t!!
► Halló!! Nézz körül a lapon. AKTUÁLIS Discó események,szórakozás,képek.vicces kategóriák, hasznos dolgok gyüjteménye. ÚJJ FÓRUM Hozzászolhatsz az oldalhoz!!
drotifuti.hupont.hu
► :D kérdezz és megtudod
xd-mogyi-xd.hupont.hu
6. A földrajz
► .
foldrajzkrisz.hupont.hu
7. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
8. »Zrínyi Ilona Általános Iskola Encs«
► »6/E Osztály«
classencs.hupont.hu
9. WWW.a-vilag-allatai.hupont.hu
► SZIASZTOK!!!!Köszöntelek titeket az állatkedvelők között.
a-vilag-allatai.hupont.hu
10. Family guy-Amerikai fater klub
► Exkluziv hírek, különkiadások,képek, évadok
familyguy-amerikaifater.hupont.hu
11. Sztárok sztorik egy helyen!=)
► A kedvenc sztárjaid egy helyen!=)
sztarokweb.hupont.hu
► Szupcsii oldal! Skubizd+ ! Ha nem teccik akkor ne nézd+ ennyih..
racing-rally.hupont.hu
13. Selena Gomez:)
► ♥♥♥ ez az oldi a nagysikerű selena gomezzel foglalkozik!érezdd jól magad!itt talállsz♥♥♥ híreket,fotókat,képeket ♥♥♥
selenagomezfanz.hupont.hu
14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
15. * Chuck Taylor - Converse - All Star *
► Üdv itt az oldalon, Látogató...! :-) Ez az oldal a "Converse" márkáról szól. Oldalt a Linkeken megtalálod a lényeget erről. Köszönöm a figyelmed.
converseforlife.hupont.hu
16. Isten hozott az oldalamra !!!
► ''Szállj szent turul! Ó, szállj, szállj szent turul, fent a magyar égen, hozd el távoli fiaidnak a várva várt feltámadást!'' Majorváry Szabó Sándor
szekelymagyar.hupont.hu
17. Földrajz
► .
wwwaltalanosfoldrajz.hupont.hu
18. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
20. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
21. Fogyás egyszerűen! Álomból valóság! Tegye magára a vitalizáló tapaszt....
► A JEN FE szabadalmaztatott termékkel nyugodtan és kényelmesen elfelejtheti a kilókat...
fatclinics.hupont.hu
22. αиcsικα
► "A sebesség annak megkapó, akinek van érzéke az idő rohanásához. A száguldás azt az illúziót kelti, hogy utolérhetjük, vagy legalábbis nyomába szegődhetünk az időnek!"
talmancsi.hupont.hu
23. ♥♥Sokféle sztár egy helyen!♥♥
► Az oldal mindenféle befutott sztárokkal foglalkozik.Disney sztárokkal,magyar sztárokkal.Itt mindent megtaláltok a kedvenc sztárjaitokról amire csak kiváncsiak vagytok!Jó böngészést!
sztarokforewer.hupont.hu
24. Álmodj...mert álmodni jó!!!...
► Merj nagyot álmodni,mert aki mer az nyer...!!!
alomblog.hupont.hu
25. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
26. Nickelodeon
► jó sorozatok a nickelodeonról
niickelodeon.hupont.hu
27. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
28. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Ezen a helyen sok mindent megtudhatsz a kedvenc sztárjaidról!!!
minden-star-egy-helyen.hupont.hu
30. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
31. Sziasztok!
► Ezen a honlapon csak a FARMERAMÁRÓL van szó! Jó szórakozást és kellemes böngészést..
farmerama-kezdoknek.hupont.hu
32. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
33. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
34. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
► Egyszerübb mint gondolnád
tarako.hupont.hu
36. Csajoknak
► Ez egy honlap azoknak akik unatkoznak :)
cececica.hupont.hu
37. Emo?Scene?Saucy?
► Emo?Scene?saucy?Igen
emooscene.hupont.hu
38. naruto kunok
► képek másolása menö oldal?ha tetszet a veboldal akor szolj másnak is a
narutomagyar.hupont.hu
39. GoOd MoRnInG sUmMeR(: Mindenkinek szép napot!
► Reméljük csak azért jársz ezen az oldalon, mert nem süt a nap, vagy éppen a legnagyobb meleg van odakint. Ez az oldal csakis nektek szól. Ha unatkoztok, vagy csak keresgélni, olvasni van kedvetek, vagy talán szórakozni, nevetni... Jó szórakozást(:
summerland.hupont.hu
► minden ami minket fiatalokat érdekel.
teenager.hupont.hu
41. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
42. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
43. Egészséget,Pénzt,Szabadidőt szeretnél akkor az Ökonet a Te üzleted!
► Van megoldás az allergiára. meddőségre, depresszióra,fogyásra és még sok más betegségre.
okonet.hupont.hu
44. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!
► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!
maiteperroni-sherlyn.hupont.hu
45. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján
► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600
autosbolt-tat.hupont.hu
46. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
47. Lady GaGA Fanok
► Itt magtudhatsz sok mindent Lady GaGA-ról és még sok sok mindent.Van pl.videók,képek stb.
ladygagafan.hupont.hu
48. Kontinens38
► Üdv az oldalon!
kontinen.hupont.hu
49. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon
acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu
50. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
51. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612277168, 06308944199, 0612272040
szervizkozpont.hupont.hu
53. Népi orvoslás gyógynövényekkel
► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.
nepi-gyogymodok.hupont.hu
54. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
55. Park Szépségszalon Köröm- és masszázs stúdiója
► Kéz-és lábápolás, műkörömépítés, masszázs,thai talpmasszázs,
budanails.hupont.hu
► Sajátkészítésű lakás dedoráció, ékszerek, kötés-horgolás, üvegfestés, x-szemes, karácsonyi és húsvéti ötletek
szabotimea.hupont.hu
57. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection
► Magyar történelmi-, település-, családi címerek, üvegfestmények.
festettcimerek.hupont.hu
58. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
59. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
60. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
61. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
62. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
63. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
64. Ablak Amígó - Baráti árak! +36203685888!
► Ablakcsere ablak javítás Budapest III. IV.. XIV. XV. XVI. XVII. kerületben Pest és Heves megyében! ABLAK AMÍGÓ - BARÁTI ÁRAK! Ablak és Ajtó? Ablak Amígó!!! Német precízitás, gyors munkavégzés!
ablakamigo.hupont.hu
65. hanna-miley
► Ez a világ legjobb hannah-s oldala,itt mindent megtalálsz rolla.
hanna-miley.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
67. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
68. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
► Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"
del-fin.hupont.hu
70. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
71. Halak,horgászat,kikapcsolódás.
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kozmosz.hupont.hu
72. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS!
► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye!
redonyseg.hupont.hu
73. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim
► Postagalamb gyűrű gyűjtő is vagyok
zelopigeonrings.hupont.hu
74. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük
► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!
szolas.hupont.hu
75. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu