Irodalom - Költészet - Tudomány - Találmány- Alkotás - Kutatás - Fejlesztés

Az arany a minden, az érték. A vákum a semmi. De az ARANYVÁKUM !!!!

BARCSLÁNDZSÁVAL SZÍVEMBEN

II.rész

/Barcs – Somogytarnóca fejlesztése:

Váraypermet - épületek hasznosításával /

Írta és szerkesztette: Váray Károly

  

Első fejezet.

Szerettem volna folyamatosan írni és befejezni a történetemet, de a sors úgy látszik mindig rendet tesz. Sajnos egy kulcscsonttörés miatt szüneteltetni kellett az írást, de a mai napon eldöntöttem tovább nem várok, majd egy kézzel pötyögtetek. Azt hittem a sors figyelmeztet, ne add még ki, majd akad egy felkaroló társ. Sajnos nem akadt. Mint említettem szerettem volna egy 14. fejezettel befejezni az I. részt, a feltett kérdésekre adott válaszaimmal. A Kedves Olvasó vagy inkább nem olvasók, megkíméltek ettől is , egyetlen észrevétel nem érkezett. Őszintén bevallva, nem is vártam, Viszont kellemes meglepetés , hogy legalább is eddig a „megmondó ember „ sem jelent meg , aki megmondta volna : Ez semmi , mit akar ez itt . Persze így a sok száz egyetértő lájkolása is elmaradt. Ha már a mindentudó megmondó embereknél tartok, meg kell jegyzem, hogy Barcs vezetői is általában ilyenek voltak. Személyes beszélgetés alkalmával ez a saját tapasztalatom. Ezt részben bemutattam az I. észben. Így dönt a méltóság, a pártállás és a kivagyiság, a kis hatalomtól is megszédült, da magát nagyra tartó tehetségtelen átlagpolgár. Nos, ezek nem vonják be a döntésekbe a település lakosságát, de akármilyen ocsmányságot kiötlenek vagy támogatnak, elvárják, hogy azt a lakosság dicsérje. És a lakosság dicséri is, mert ott vannak az előnyökért lihegő megmondó emberek! Az „elvetemült „ lokálpatrióták, meg húzódjanak csak hátra, hiszem az ő érzelmi világuk ami megjelenik az elképzelésükben mondjam azt , hogy maradi. Maradi , majd mi megmutatjuk , Barcs jövőképét és bumm , betonba öntik Barcs települést. Bizonyára sokaknak tetszik a településen szétszórt szürke betontömbök, a szocreál. művészet olcsó alapanyaga. Bár nyugaton is kialakult, de nem egy falusi képet mutató családi házakkal teletűzdelt településen , hanem a többemeletes beton és üveg építmények között elhelyezve.  A Templomtéri park valamikor park volt ! Bekerítve két végén ajtóval, padokkal, bokrokkal óriási fákkal, egyházi szobrokkal és még egy II. világháborús kegyeleti temetővel. A fiatalság élvezte a parkot! Ezt a szocializmus megkezdte lebontani, égbe szökkenne obeliszkkel, padok megszüntetésével és egy jellegtelen „ sittes” területté degradálódott. Ím a templom körül megjelent a „ betonyba” öntés és úgy lapulnak a földön, mint szürkére aszalódott agyonvert krokodilok. Kukkantsunk be egy beszélgetésre. Az erdőből jövet, mivel útba esik általában be szoktam menni Varga Pityu barátomhoz. Már említettem, hogy egy ilyen látogatás alkalmából említettem neki a Patkó Bandi elképzelésemet , ugye a Patkó Bandi fájával kapcsolatban . Ő is jónak tartotta , hiszen Barcshoz kötődik és valóban a világon is egyedülálló látványosság lehette volna. Helyette lett valami ott „ betonyba „ Ezt csak azért írom le , mert bennünk , akik itt születtünk eszünkbe se jutott a „ betonybaöntés „ ! Nézzük csak a szülőföldjét szerető, történelmét ismerő két ember beszélgetését. Mondom , itt volt a lehetőség pl. a papköltőnknek mléket állítani . Pityu máris mondta Huber esperes ! Na látjátok , hát az a különbség. Igen !

„Huber Gyula művészi szinten hegedült, zeneszerzőként, nótaszerzőként országosan ismert nevet szerzett. Barcsi plébánosként egymás után jelentek meg dalos füzetei. Több mint ötszáz csárdás, palotás és ezernél is több dal szerzője. Legnépszerűbb a “Gyöngyvirágos selyemkendő” c. volt. Huber Gyula barcsi apátplébános, az országos nevű dalköltő”

No, képviselőtestület, van egy ember köztetek, aki ezt tudta ? Nem hiszem, de mégis ti döntötök! Akkor nézzük tovább az orientáló politikát kihagyva, itt van pl. Maróti László festőművész tanár, akire inkább hull a szürke por, mint a fehérítő józanság ! Nem én találtam ki magamnak, hanem a Pityu mondta: Na és itt van a te kúpperiódusos rendszered , ami a világon egyedülálló érdekes látványosság. Igen, valóban egyedülálló a világon, kémiatanári konferenciákon minden külfölditől elismerést kaptam. A Mengyelejev évhez kapcsolva éppen aktuális lett volna. Az itt született gyökereket, ha kitéped és idegen gyökereket raksz helyette, azok a fák már nem fogják a település múltját tükrözni. DE ami elterveztetett az már marad , nehéz kenne a „betonylövészbunkereket „ eltávolítani.

Visszatérve a kiebrudalásomra , arra az elhatározásra jutottam, hogy végső csapkodásként az EU- hoz fordulok , annak ellenére , hogy azt már évekkel ezelőtt megtettem. Dehát változásokra számítottam.

Itt a levél egy része amit az EU-nak írtam:

„A permetezési találmányaimat és a pályázati anyagokat egy üzleti tervvel együtt ingyen adnám át egy EU-n kívüli vállalkozónak. Ok: Nem tudtam érvényesülni az országomban és az EU-ban. Váray Károly nyugdíjas kutatótanár. karolyvaray@freemail.hu

I would hand over my spraying inventions and application materials together with a business plan to a contractor outside the EU for free. Cause: I could not prevail in my country and in the EU. Károly Váray is a retired research teacher. karolyvaray@freemail.hu

Íme a válasz :

„Tisztelt Váray Károly!

Köszönjük hogy kapcsolatba lépett a Europe Direct Információs Központtal.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy szolgálatunk csak az Európai unióval kapcsolatos kérdéseket válaszol meg. Mivel megkeresésében az Európai Bizottság nem számít illetékes hatóságnak, így ügyében további lépéseket nem tehetünk.

 

Ha bármikor kérdései adódnának az Európai Unióval, tevékenységeivel vagy intézményeivel kapcsolatban, szívesen á Üdvözlettel

Europe Direct Információs Központ

Minden Európai Unióval kapcsolatos kérdésre válaszolunk

00 800 6 7 8 9 10 11

Europedirect.europa.eu

Felhívjuk figyelmét, hogy a Europe Direct által szolgáltatott információnak nincs jogi kötőereje. Állunk rendelkezésére.”

No lám hatalmas itt is a segítőkészség. Ezt még meg is értem, de úgy érzem, hogy nekik kötelességük lenne, illetékesség hiányában átirányítani! De ezt nem tették meg. Közben magamat sem értem, egy fuldokló ember miért a tenger közepe felé kapálódzik, miért nem a part felé. Hiába a tenni vágyás, az alkotásért öröm itt a vezérlő elv. Meg hát ugye hirdetik adni jó kapni jó, de úgy látszik az adás is privilégium, pl. magas tisztségviselők feleségeiknek. A másik kérdés, hogy ott állnak a parton, látják a fuldoklót ám segítő szándék nem mutatkozik.

Hogy mi ebben a rúgás azt is leírom, Ha az emberek elolvassák ezt, akkor mindjárt az a hit erősödik meg bennük, - na látjátok még az EU- nak sem kell ! Mert ugye ezzel a válasszal az EU is akarva – akaratlanul egy pofont mért rám. S jönnek a multiplikátorok a megerősítő megmondó emberek és az ember már el is van temetve. Hiába a nem pereputtyhoz tartozó alkotó az már a fészkébe visszarepülő madár sem lehet.

Második fejezet .
Érdekes Barcs minden vezére, kiemelt elismert közszereplője panaszkodik a médiákban a Facebook - on és egyéb helyeken , hogy Somogy és térsége pusztul , nincs munka. Engem egyetlen egy kiemelt méltóság sem keresett meg , legalább megkérdezni: Mit akarsz te hülye ? Tényleg tudsz valamit ? Miért? Teremteni nagyon nehéz ám! Eddig egyetlen egy teremtőerő politikust sem ismertem. Ez nem is lenne baj , de legalább felkarolnák a nemzet a térség érdekében az alkotó embereket . Ha csak Barcsra vetítem az alkotóképességet , akkor az , az utolsó harminc évben nagyobb munka területén Barcs „ betonyba „ öntésével ki is merült. Ja , hogy lett egy trád szarvasos falfestmény , az elismerést érdemel. meg kell azonban jegyeznem , hogy az ott levő gömb szökőkút kapcsán merült fel bennem a kérdés , hogy ha már az olyan szép , akkor a környezetét is rendbe kéne tenni és elsőként a facebookon tettem igazolhatóan az első írást ezzel kapcsolatban , hogy a falakra kellene valamit tenni. Én valamilyen mozaikra gondoltam, de természetesen Darvas Iván helyi festőművész alkotásai kitűnőek. Ugye politikus urak a szájat járatn i magas jövedelemért az egyszerű, mert tessék tegyenek le az én írásomhoz hasonló alkotó koncepciót , ami pont azt oldaná meg amire a településnek szüksége lenne . Vagy várnak ,hogy majd külföldön feltalálják ugyanezt és könyörögnek , hogy magyar támogatással létesítsenek egy üzemet ? Ugye milyen undorító ! Mert önök most ezt teszik velem! Én aki adni akarok nem kellek ! Felajánlom magam a magyar társadalom részére, kilöknek megalázva ! Ha viszont ezek után leírom, hogy „ semmitérő- haszonleső-, egoista fides, akkor becsületsértésért fel is jelenthetnek, holott nekem kellene feljelentést tenni , pl. diszkrimináció miatt. De hát hol van a pártatlan bíróság, na és magánszemélynek ki állja az ügyvédi és bírósági költségeket?
Mint leírtam , semmi se olyan egyszerű, Nos ahová a minisztérium irányított azokkal titoktartási szerződést kellett kötnöm, Ennek értelmében róluk semmilyen információt nem adhatok, Már most megjegyezem, mint kiderült megkeresésemre, hogy a találmányi leírásra nem vonatkozik a leírás , azaz máshová fordulhatok ! Csakhogy közben elvettek egy évet ! A leírásból majd kiderül, hogy a nagy kérdések fennmaradtak, ki fog támogatni és ki fizeti a találmányi költségeket ui. én magánszemély vagyok, aki az államnak akar adni, de nincs egy – két millió forintom a „ nemzetközi „ szabadalmaztatásra . Ha pedig mások divat – designre milliárdokat kapnak, akkor elvárható , hogy a valós alkotók is támogatva legyenek. Megkötöttem a titoktartási szerződést , így annak vetületével kell leírnom a történetet.

„TITOKTARTÁSI MEGÁLLAPODÁS

(a továbbiakban: „megállapodás”) amely létrejött egyrészről a
XXXXXXXXXXXXXX (székhely: xxxxxxxxxxxx cégjegyzékszám: xxxxxxxxxx; adószám: xxxxxxxx képviseli önálló aláírási joggal xxxxxxxxxxx), mint közreműködő (a továbbiakban: Közreműködő);


másrészről
Váray Károly János (lakcíme: 7570 Barcs; Rákóczi út 44. anyja neve: Csiffáry Ilona születési helye, ideje: Barcs, 1949. március 4-én, mint javaslattevő (a továbbiakban: Javaslattevő) - együttesen a továbbiakban Szerződő Felek - között alulírott napon és helyen az alábbi feltételek szerint:


I. Előzmények

1. Szerződő Felek rögzítik, hogy egymással tárgyalásokat, egyeztetéseket kívánnak folytatni, a Javaslattevő által ismertetett VÁRAYPERMET (a továbbiakban: Projektjavaslat) piacra jutása kapcsán.

II. Szerződő felek kötelezettsége”
TISZTELT XXXXXXXXXX. !

Először is szeretném megköszönni, hogy a munkámmal érdemben foglalkoznak. Sajnos a tervezettnél egy kicsit tovább tartott a beadványom elkészítése. Ennek oka, elsősorban az, hogy egy két éves időciklusban két műtéten estem át és tizenkét kemoterápiás kezelésen, melyek sajnos lelassították a munkavégző képességemet, annak ellenére, hogy gyógyulttá vagyok nyilvánítva.
Tájékoztató jelleggel szeretném megismertetni a találmányommal kapcsolatos egyéb dolgokat és ezt csak a kedvező érdemi elbírálás miatt teszem. Ez itt elküldött anyag alapjai már húsz éve ki van nálam dolgozva. Sajnos egyetlen próbálkozásom sem sikerült, kijelentve azt, hogy sehol egyetlen a találmánnyal kapcsolatos műszaki információt nem adtam ki. Ellenben szomorúan állapítottam meg, hogy a találmányom egyes elemeit máshol is feltalálták és alkalmazzák, de ez összességében nem csökkenti az alkotói munkámat , hiszen konkréten ez a megoldás még sehol nem található pl. internet , szabadalmi leírás, legalábbis az világhálón elérhető szinten. Egy biztos ilyen forgalomban még nincs és ez a lényeg ! Két évtizede minden akkor minisztériumhoz is fordultam támogatásért, sajnos sikertelenül. A minisztériumokon kívül, az MTA - hoz, ötször vettem részt kínai rendezvényeken az esetleges közös hasznosítás céljából, felvettem a kapcsolatot az Orosz Kereskedelmi Kamarával ugyancsak sikertelenül. Ismét jelzem, hogy műszaki információt egyetlen esetben sem adtam át .
A beadványomat támogatásra kérem komplexen kezelni az általam elképzelt integráció alapján. Ezzel példát szeretnék mutatni, egy összekapcsolt hasznosítási lehetőségre. Ezeket a szükséges mértékig részletesen ki fogom fejteni.
Kiemelném azt a tényt, hogy én magánemberként a saját pénzemből és időm ráfordításával foglalkozom találmányok kigondolásával és elkészítésével, mindig a rendelkezésemre álló szerény feltételekkel. Ismételten meg kell említenem, hogy sajnos ezt a társadalom nem nagyon tolerálta, annak ellenére sem, hogy tanulóim országos szakmai versenyeket sorozatosan díjazottak lettek. Remélem ezzel a pályamunkámmal megfordul a helyzet és ez megteremti a további fiókban levő találmányim kereskedelmi útját is .
Meg kell azt is említenem, hogy bár az eddig befektettet munkám után szeretnék némi hasznot is remélni , de a 71 éves korom miatt , szeretném azt is látni , hogy nem hiába dolgoztam.
Barcs, 2020. április 25.
Tisztelettel:

Folytatás : melléklet 02.

Mivel Önök lehetőleg minél több információt szeretnének kapni , ezért az előzményeket is leírom, mely talán jobban bemutatja a Váraypermet lényegét is.
A 01.- es mellékletben írtam: „Remélem ezzel a pályamunkámmal megfordul a helyzet és ez megteremti a további fiókban levő találmányim kereskedelmi útját is.” Ez csak azt mutatja , hogy mennyi munkát fektettem be évek alatt sikertelenül, úgy , hogy pl . 40- 50 éves PC- vel dolgozom ,mert nem tellett a megújításra .
A honlapomon elérhető anyag , - természetesen itt most csak a permetezőgépekről van szó, de mindig bízom abban , hogy más terveim is még megvalósulnak.
Ez a melléklet kivonat, csak a lényegi műszaki megközelítést tartalmazza.
Ezt a levél 2009-ben lett szétküldve az akkor illetékeseknek.
Váray Károly kutató tanár vagyok. Szükség esetében életrajzom részletesen megismerhető. Mi az, amit én tudok felajánlani.
A terveim megvalósításához a létező jelenleg érvényben lévő pályázati formában is megvalósítható keretek biztosítását kérem, kizárólag vissza nem térítendő támogatási formában.
Hogy, miért nem a pályázati formát választom? Messzemenő politikai - anatómiai keresztmetszetet kéne adnom,- ettől inkább eltekintek, mivel a cél megvalósítása érdekében ennek nincs jelentősége.
BARCSNAK, EZEN KERESZTÜL MAGYARORSZÁGNAK EXPANDÁLVA AZ EURÓPAI UNIÓNAK, A VILÁGNAK, A XXI. SZÁZAD TECHNIKÁJÁT AJÁNLOM FEL. ITT MINDEN MAGYAR TALÁLMÁNY, MAGYAR TERMÉK, MAGYAR ELŐÁLLÍTÁS!
Tervem ismertetése:
A leghamarabb gyártásba vihető találmányomat, ami egy permetezőgép család, a mérnöki munka, a szabadalmaztatás, hatósági eljárás, gyártásba vitel kidolgozását kell elvégezni. A permetezőgépem a világon a legegyszerűbb, leghatékonyabb, a legkönnyebben kezelhető, ami a mai világszínvonalú termékektől elvárható. A permetezőgépben felhasznált minden elv külön - külön már ismert és használt, de összességében még nem alkalmazott. Felmérésem szerint, minden eddig ismert permetezőgépeknél fellépő hibát kiküszöböl, hatékonysága, kezelése felülmúlja azt. Egy nem végleges prototípus elkészült, kipróbálásra került. A permetezőgépgyár 100 - 1000 fős üzemmé nőheti ki magát./ Utólagos bejegyzés : A többi találmányaim sikeres hasznosításával együtt ! / Minden hozzá szükséges anyag Magyarországon beszerezhető a felmérésem alapján ill. a forgalmazott eszközök kis átalakíttatásával beépíthető. A kivitelezés egyszerű összeszerelési munkát igényel. További fejlesztések: mikro - áramkörös szabályozástechnika lehet. Az eszköz lehet kézi, ill. bármilyen gépre, járműre felszerelhető, súlya 100 - 1000 g és ehhez jön a permetszer mennyisége.
Ezzel szinkronban a második lényeges találmányom a Váray - féle generátorok / ez is egy család/ további kutatási fejlesztési munkája. Annak szabadalmaztatása, az ahhoz szükséges gyártócsarnokok létesítésének kidolgozása, kidolgoztatása. A Váray -féle generátorok ismert fizikai jelenséggel dolgoznak, melyet eddig ilyen irányban nem hasznosítottak. A generátor minden mozgásból képes elektromos áramot előállítani. A generátor készíthető zsebben hordozható pár wattos mérettől megawattos erőművekig. Pontosan ez teszi lehetővé az akár több ezer fős üzem létesítését is. Fejlesztési irányok: elektronikai szabályozás, szerkezeti anyagok kiválasztása. Kiemelem a generátor alkalmazható bárhol, ahol víz és mozgás van, bármilyen kis mennyiség is legyen az.
A gyártásba viteli idő kb. Egy év, melyet természetesen a második fázistól számítunk. Ez azt jelenti, hogy az első fázistól számítottan egy éve múlva gyártani kell a terméket. A termék gyártásához szükséges kapacitások: fröccsöntő technológia, műanyag feldolgozó egyéb technológia pl. PVC cső feldolgozás, poliészter feldolgozás. A továbbiakban máshol előállított szerkezeti elemek összeszereléséről lenne szó. További fejlesztési irányok: generátorok, szerkezeti anyagok, elektronikai szabályozás. A kutató - fejlesztési munkába vonnám be azon kiemelkedő munkát végző TDK- s diákjaimat, akik erre a feladatra, a munkájukkal már alkalmasságukat bizonyították! Iskolai képzésben a kapcsolat kiépítésével a következő szakmai igény merül fel:
Szakmunkás szinten: műanyag feldolgozó, szerkezetlakatos,összeszerelő stb.
Középszinten: gépész, vegyész, energia , vízgazdálkodás, marketing. stb
Felsőfokon: villamos- , gépészmérnök. stb
Ezt azért írom le , mert a tanévhez igazítottan Barcson ilyen irányú szakképzést intenzívebben lehetne beindítani ill. újraindítani.
A Váray - féle generátor - gyár beindításával , a gyár Magyarország kiemelt és meghatározó szerepű termelő egységgé válna. Kiemelve még egyszer a miértet: a generátor lehet zsebben használható mérettől megawattos nagyságrendig. Ezért minden egyedi ember igényelheti. A kisebb generátort családok, falvak, városok, ha meg van a feltétel. Nagyobb mértben, ha meg van a feltétel, vállalkozások, országok, stb. Az egyedi igények szerint több milliós darabszámmal lehet számolni. Megjegyzem, hogy bizonyos elemeket külső beszállítók állítanának elő, ezért ha még nem késő több csőd előtt levő más magyar vállalkozás is megerősödhet. /A külső beszállítói lehetőségeket INTERNETEN már felmértem. / A generátorok teljesen környezetkímélők .
Harmadik fázis:
Ebben a szakaszban kezdődne meg a generátorok tényleges üzemszerű gyártása. A gyártás három ágra tagolható. Az első lépésben nagy darabszámú nevezzük un. mini zsebben hordozható generátoroknak, melyből több millió kerülhet legyártásra , főleg műanyag feldolgozó fröccsöntési eljárást igényel, a beszerzett alkatrészekkel történő összeszerelő munkát. Itt említem meg, hogy a gyártelep nem lehet már meglévő egységekben és nem különülhet el. / Legalábbis induláskor. /
A második ágban un. nevezzük pl. maxi erőműveknek , amelyek kW-os tartományúak. A harmadik ágban az un. nevezzük makro generátorok kerülnének legyártásra, melyek 500 kW felettiek.
A harmadik fázisban kerülne a a második fázisban a már általam kidolgozott robbanómotor továbbfejlesztett változatának prototípusának elkészítése.
Negyedik fázis.
A negyedik fázisban kerülne a sorozat gyártásra alkalmas Váray - féle aqua - elektromos robbanómotor típusának kifejlesztése. Ez a robbanómotor lesz az eddigi legtökéletesebb , melynek szennyező anyag kibocsátása nulla vagy a jelenleginek a max. 5%-ka. A kísérleti stádiumban a legalkalmasabb szerkezeti anyagok kiválasztása, a vezérlő elektronika kidolgozása , Bizonyos egységek optimális működésének kidolgozása a legfontosabb feladat. A robbanómotor ezen a területen paradigmaváltást eredményez. Ennél tökéletesebb környezetkímélő megoldás jelenleg nincs! Tehát az általam már kifejlesztett egyszerű működő modell továbbfejlesztéséről van szó.

Szakemberszükséglet itt bővül. Sőt az egész világon az oktatást is nekünk kell megszervezni.
Megjegyzem ez is egy család, több megoldás létezik.
Első fázis Második fázis Harmadik fázis Negyedik fázis
Egy hónap Fél év Fél év Max. Öt év
Munkacsoport létrehozása Permetezőgép gyártás
beindítása
Generátorok gyártásának előkészítése
Aqua- elektromos robbanómotor továbbfejlesztése Generátor gyártás beindítása
Aqua- elektromos robbanómotor prototípus elkészítése Aqua- elektromos robbanómotor sorozatgyártásra történő kifejlesztése
Folyamatos fejlesztés, újabb találmányok bevitele.
A polgári gondolkodásommal, mint alkotó tevékeny ember terveinek megvalósításával, több ezer / később több tízezer / munkahely létesítése. Barcs központtal az egész ország felvirágoztatása, Európa egyik szellemi bölcsőjévé válni, a világon vezető szerepet szerezni az abszolút környezetkímélő Váray - féle auqa - elektromos motorokkal és erőművekkel,
Felajánlással :
Váray Károly
Kutató tanár



 

 





 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 39
Heti: 130
Havi: 713
Össz.: 220 963

Látogatottság növelés
Oldal: Barcslándzsával szívemben C
Irodalom - Költészet - Tudomány - Találmány- Alkotás - Kutatás - Fejlesztés - © 2008 - 2024 - aranyvakum.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »